Fodor Sándor szakpszichológus honlapja

A szünidő és az iskolakezdés nehézségei

Mikor ezeket a sorokat olvassa talán már vége is a tanévnek. A nagycsoportosok ősszel elmennek az iskolába, a kiscsoportosokból középsős lesz, és a gyerekekre zuhan a szünet magánya. Vajon könnyebbé tehetjük-e gyermekünk számára a ballagás fájdalmát, az elválás kételyeit? Igen, mindenképpen. Fontos, hogy időben készítsük fel a gyermeket a tényre, hogy szeptembertől iskolába fog járni, és az iskola bizony más, mint az óvoda. Célszerű ha időközönként mi magunk vetjük fel ezt a témát, együtt tervezzük az elkövetkező hónapokat. Nagyon jó szülői magatartás az, ha a gyermeket bevonva, közösen vásárolják meg apránként az iskolai felszereléseket, táskát, ceruzát, vonalzót, csomagoló papírt, stb.

Azonkívűl, hogy a pénztárcánkat kíméljük, a havonkénti vásárlással megfelelő fokozatosságot adunk a gyereknek, hogy így látván a dolgokat igazán hozzászokjon a gondolathoz. Ha pedig a csomagoló papírt ő választhatja, már meg is adtuk neki azt az élményt és céltudatosságot, miszerint a gyermek szerves része lett az iskolai előkészületeknek. S persze ne felejtkezzünk el a közös csomagolásról sem, hiszen minden idő, amit a gyermek együtt tölt a szüleivel, valamilyen formában gazdagítja a személyiségét, hozzájárul, hogy kellemesebben, vidámabban válhassék felnőtté.

De ne felejtsük el, hogy nem ijesztgetni kell a gyereket az iskolával, hogy “na majd ott rendet tanulsz, mert jól megbüntetnek”. Mert ez a fajta szülői attitüddel épphogy szorongóvá tesszük a gyermeket, s az is előfordulhat, hogy ezután nem fog szívesen gondolni az iskolára.

Másik fontos kérdés ebben az időszakban, hogy hogyan lehet hasznosan eltölteni a nyári szünetet. Tudnunk kell azt, hogy a szülői pozitív elfogadó hozzáállást, együtt játszást, együtt gondolkodást, beszélgetést nem helyettesíthet semmilyen videó- illetve TV program. Nem pótolhatja, Sőt!

Mai kutatások szerint a TV-nek az agresszivitás közvetítésében igen nagy szerepe van. Sokan úgy vélik, majd akkor tanul az ismeretterjesztő filmekből. Nos, hát nem! Nem tanul a gyermek a tudományos filmekből, ha azt a szülő nem dolgozza fel vele együtt, nem kontrolálja. Tehát az az érv, hogy - csak tévézzen a gyerek legalább csendben van - elvetendő, főleg amiatt, hogy milyen mellékhatásai vannak. Azt tudom minden szülőnek mondani, hogy nem a nyári program pénzbeli értéke a fontos, hanem, hogy aktívan együtt legyen a család! Sokat játszanak a gyermekkel, hiszen csak ezen élményekre tud majd felnőtt korában építeni.

Site Map | Kapcsolatfelvétel | ©2008 Fodor Sándor
Az oldalt készítette Fodor Gergely, ha Ön is szeretne egy hasonló weblapot, kattintson ide!

Keresned sem kell!