Gyermekek a kórházban
Sok gyermek részére a kórházi tartózkodás az első elválás a hozzátartozótól, a legfontosabb személytől, az anyától. Ebben a helyzetben a legfontosabb feladat lenne, hogy a gyermek vigasztalást, segítséget kapjon, ám ezzel szemben egyedül maradnak és félelmeikre szorongásaikra lelki zavarokkal, reagálnak.
Mik lehetnek e lelki bajok?
- Ágyba vizelés
- Étkezési zavarok
- Lehangoltság
- Félelem a sötétben
- Agresszivitás
- Közösségi probléma
Igen súlyos esetben erős regresszió, amely székelési problémát eredményez akár enkoprézist, akár obstipációt.
Lelki sérülés a kórház miatt? - kérdezhetik most. Igen. Egy angol orvos már több mint 30évvel ezelőtt felismerte a gyermeki trauma lefolyásának három fázisát.
Tiltakozás: |
a gyermek nem érti, miért választják el szüleitől. Ordít, sír, toporzékol, belekapaszkodik, vagy épp ellenkezően elutasítja ellöki a nővért az orvost. Ez a fázis órákig, néha napokig is tarthat. |
||
Kétségbeesés: |
Ebben a fázisban a gyermek felismeri bármennyire is, akarja szülei nem, jönnek érte. Itt mar a gyermeki mindenhatóság érzése sem segíthet. Abba marad a sírás, és fásultan magába zárkózik, a kételyeivel, a félelmeivel, a szorongásaival. A gyermek szomorú visszahúzódott apatikus. a nővérek ilyenkor gondolják azt, no derék gyermek megszokta az új helyzetet. |
||
Látszólagos belenyugvás: |
A gyermek megtörik és kifelé értelmes benyomást kelt. Érdeklődik a környezete iránt, ám sokszor hozzátartozói látogatását nem tekinti fontosnak a szülőben, csalódik, az elveszíti mindenhatóságát. A szülők zöme ezt pont ellenkezőleg értékeli, hogy lám egy sikeres alkalmazkodás, amivel félre érti a gyermeket. |
Az analitikus Anna Freud úgy véli a gyermek teljesen képes lehet elfogadni az orvosi kezelés szükségességét, a sebész szerepét is szükségesnek ítéli, elfogadja az étrendi és motoros korlátozásokat, beveszi a gyógyszert, bármilyen legyen is az íze. De az elfogadás nem mindig tartós. Amint az orvoshoz menés vagy a szükséges operáció közeledik az ésszerűség eltűnik és a gyermek gondolkodását a csonkítás az erőszakosság fantáziája, árasztja el. Az ágybantartás fogsággá, a diéta tűrhetetlen orális megvonássá alakul át. A mindenható védelmező szülő ebben a helyzetben megszűnik védelmezőnek lenni, hiszen megengedi, hogy a gyermekkel ilyen történjék. A gyermek erőszakossá, agresszívvé válik, dühüket szabadon engedve azt a szülőn éli ki, nem szeretlek, gyűlöllek, stb.
Az anyában csalódott vagy attól elválasztott vagy bármilyen formában tárgyvesztett gyermek nem csak elveszítheti szobatisztaságát, de elfojtott agresszió is megjelenik, ami tovább súlyosbíthatja a helyzetet. Felszínre kerülnek olyan archaikus félelmek amalyek nem vezethetők vissza korábbi tapasztalásra - Junggal élve kollektív tudattalan tartalmak - mint a sötétségtől, az idegenektől, az új és szokatlan látványtól való félelem, s nem ritkán a halálvágy.
Spitz: hospitalizmusnak nevezett megállapításai is igazak, amelynek lényege, hogy a gyermek testi lelki állapota az anya távollétében napról napra romlik, hanyatlik. Vagyis először csak nyöszörgés, sírás, nyafogás, majd később heves sírás után a hangadás, a mozgás megfogyatkozik, és egy elutasítási mozzanat alakul ki, amely a személyiség megrekedéséhez vezethet. Három hónap után az állapot állandósul és egy bágyadt fásult meglassúbodott gyermeket találunk. Öt hónap esetén a maradandó sérülés szinte bizonyos, erős dependenciával találkozunk, amely csimpaszkodásban, az ősbizalom elvesztésében nyilvánul meg. A képességek alul maradnak, a beszéd fejlődése lelassul, az intelligencia színvonala alulmarad.
Mikor egészséges a gyermek: Folyamatos és normális a fejlődése mind testileg mid pszichésen kiegyensúlyozottan fejlődik. Vagyis a gyermek nyugodt, derűs, élénk, kiegyensúlyozott, boldog. A betegségben az egészséges eufólikus állapot megszűnik, és előtérbe kerül a tünet: amely lehet:
Testi jellegű
Szellemi imtelektuális jellegű, írás-gondolkodás zavar
Pszichés zavarok
Antiszociális zavar
Gyermeki halálkép alakulása: a vizsgálatok a halálkép fejlődésének három fázisát különítik el.
Az első szakasz a 3-5éves gyerekekre jellemző, amelyben tagadják a halál véglegességét, befejezettségét. Ez öszhagban áll az animizmussal, amely szerint minden úgy, mint a gyermek él.
A második szakasz az 5-9éves korosztályra jellemző, itt a halál már létezik, de megpróbálják távol tartani maguktól és gonosz szellemnek kaszásnak, csontváznak, mondják. Csak az hal, meg akit a kaszás elér, aki nem menekül el előle.
A harmadik szakasz 9éves kor után jelenik meg. Rájönnek és elfogadják, hogy a halál bennünk végbe menő folyamat.
Vagyis mindezekből következik, hogy a halál elrejtése a gyermek elől lehetetlen, és megengedhetetlen.
Petroni Dezső és Polcz Alaine a súlyos beteg gyermekeknél vizsgálták a halál megjelenését.
Az érintett gyerekek korfüggően ugyan de folyamatosan közlik környezetüknek halál tudatukat, halálfélelmüket, amely tréfa, rajz, szimbolikus formában, álmok útján, metakomunikatív üzentekkel hozzák tudtunkra. Ezen üzenetekre adott tipikus felnőttreakciók: úgy tesz, mintha nem hallaná, nem értené, témát vált, leszidják a gyereket, látványos mozgásba kezdenek, bagatellizálják, sőt nem egyszer elutasítják a témát. Szomorú tény az, hogy bármennyire a szeretetfrusztráció okozza a felnőttek viselkedését, a gyógyíthatatlan igen súlyos beteg gyerekek egyedül maradnak a félelmükkel és halálukra ők is valóban maguk maradnak.
