Fodor Sándor szakpszichológus honlapja

A kompetenciáról

Kompetencián olyan viselkedés-repertoárt értünk, amelyek segítségével hatékony válaszokat tudunk adni a szervezet által elvárt követelményekre. A kompetens (rátermett) emberek az ismereteiket, képességeiket, személyiségüket, attitűdjeiket, értékrendszerüket úgy tudják felhasználni, hogy a feladatukat kiválón végezzék el.

Ez egyszerűen hangzik, de azért ne feledjük, hogy a megfogalmazásban sok a rejtett bizonytalanság. Ez természetes is, hiszen a gyakorlat mindig az értékek, az attitűd, a személyiség, a képességek, az ismeretek sajátos elegyét kívánja meg: végtelenül változatos – és gyakran előre nem látható – helyzetekhez való hajlékony alkalmazkodást. (Többnyire egyszerűbb azt eldönteni, hogy milyen a nem kompetens viselkedés.)

Talán érdemes néhány részletre felhívni a figyelmet a definícióval kapcsolatban:

- A kompetenciák olyan emberi viselkedések , amelyek a szervezet célját szolgálják. A kompetencia–megközelítés célja útmutatás arra vonatkozóan, hogy a szervezet milyen viselkedést tart célszerűnek.

- Kompetencia potenciálnak nevezhetjük azokat az emberi tulajdonságokat , amelyek általában a kívánatos viselkedéshez vezetnek (amelyek előre jelezhetik a kompetens viselkedést).

- Kontextusnak nevezzük azokat a helyzetből fakadó tényezőket, amelyek lényegesen befolyásolják, hogy a dolgozó egy adott helyzetben mozgósítja-e a tulajdonságait a cél elérésére (ilyen például a vezető útmutatása, a kollégák segítőkészsége, a jutalmazási rendszer, a fizikai körülmények).

- Az eredményt (a teljesítményt) a dolgozó viselkedésén kívül számos előre nem látható körülmény is befolyásolhatja.

A kompetencia szigorú értelemben csak a munkahelyi viselkedés alapján ítélhető meg. Ez azonban gyakran túl késő és túl költséges. Ezért a szervezetek hatékony eszközöket kerestek, amellyel a kompetencia potenciál megbízhatóan mérhető.

A KOMPETENCIA TÍPUSAI

A kompetenciákat több szempontból is két-két csoportra szokták osztani:

Mennyire általánosan alkalmazhatók?

- Ha azt keressük, hogy milyen viselkedés–repertoárt mutatnak általában a vezetők (függetlenül attól, hogy melyik vállalatnál dolgoznak), akkor ún. generikus kompetenciákhoz jutunk. Tipikusan ilyen kompetencia–modelleket dolgoznak ki a tanácsadó cégek. Az SHL-nek például széleskörűen használt kompetencia-modellje van a felsővezetők, középvezetők és az ügyfélszolgálatban dolgozók számára. Ezek előnye az alapos kidolgozottság, a kutatási eredményekkel alátámasztott megalapozottság, a más szervezetekkel való összehasonlíthatóság és a hozzájuk tartozó megbízható mérőeszközök. Egy vállalat is kidolgozhat generikus kompetenciákat minden dolgozójára, egy-egy munkakör–családra (pl. különböző szintű műszakiak) vagy egy-egy foglalkozási kategóriára (pl. értékesítőkre, adminisztratív dolgozókra, vezetőkre).

- Speciális kompetenciáknak az egyes munkakörök sikeres ellátásakor szükséges viselkedés–repertoárt nevezik.

Mennyire magas szintű teljesítményt várunk el?

- Küszöb kompetenciáknak nevezzük azokat a viselkedéseket, amelyekre feltétlenül szükség van a munka ellátásához.

- Teljesítmény kompetenciáknak nevezzük azokat a viselkedéseket, amelyek a kiválókat megkülönböztetik az alacsonyan vagy átlagosan teljesítőktől.

Mennyire általánosan értelmezzük a kompetencia fogalmát?

- „Kemény” kompetenciák (angolul: competence). Ez azoknak a tevékenységeknek az összessége, amelyeket a dolgozónak a munkája ellátásához el kell tudnia végeznie megfelelő színvonalon. (Milyen munkákra alkalmas a dolgozó?)

- „Lágy” kompetenciák (angolul: competency). Ez a kompetens teljesítményt lehetővé tevő viselkedés–formákra utal, melyek hátterében a tudás, a képesség, a személyiség, a motiváció húzódik meg. (Milyen viselkedésre van szükség az eredményes munkához?) A továbbiakban ezeket a „lágy” kompetenciákat nevezzük a rövidség kedvéért kompetenciáknak.

KOMPETENCIA LISTÁK ÉS RENDSZEREK

A kompetenciák leírására a következő főbb típusok találhatók a gyakorlatban:

- Keret kompetenciák : Ezek olyan kompetenciák, melyeket a szervezet (vagy annak egy része) minden tagjától elvár. (Ezek általában „generikus kompetenciák”.)

- Kompetencia térképek : A kompetencia térképek egy-egy foglalkozás sikeres űzéséhez szükséges kompetenciákat írják le.

Kompetencia profilok : Ezek egy-egy munka (szerep) hatékony elvégzéséhez szükséges kompetenciákat tartalmazzák.

- Kompetencia listák : Ezek pusztán felsorolják a szükséges kompetenciákat és így az előző három kompetencia–leírás alapját adják.

Forrás: http://www.vezetoitudas.hu


Site Map | Kapcsolatfelvétel | ©2008 Fodor Sándor
Az oldalt készítette Fodor Gergely, ha Ön is szeretne egy hasonló weblapot, kattintson ide!

Keresned sem kell!