A halál margójára: a gyász
"Amíg létezünk, a halál nincs velünk, ha meg a halál jön, mi már nem létezünk"
A gyászreakció Engel (1970) szerint négy szakaszban zajlik. A kezdeti sokk állapotában a megrázkódtatást követő sajátos gátoltság, belső némaság érvényesül. A veszteséget az egyén sokszor nem is képes tudomásul venni. A tény azonban a második szakaszban fokozatosan tudatossá válik, a harmadik szakaszban megindul a restitúció és a negyedikben az oldódás.
Típusos gyászreakcióban - mely akár 3-6 hónapig is eltarthat - a kezdeti belső némaság, sajátos zárlat, kongó üresség, szinte ijesztő. Étvágytalansággal, álmatlansággal, szorongásos attakokkal járhat, lehangoltság kíséretében. Az elvesztést kezdetben tagadja a gyászoló, mintha az elhalt tovább élne. Kopogásokat, zajokat hall, mintha az "ő" hangja lenne, "ő" jelentkezne. Gyakran álmodik az eltávozottakról, aki "ismét ott van", "visszatér". Szorongásaiban is jelentkezhetnek az ún. "azonosítási jelenségek", és félhet attól, hogy őt is az a baj éri, ami hozzátartozóját. Ez az ún. "évforduló reakció" formájában is mutatkozhat.
Ezek a depresszív alaphangulattól függően önvádak formájában is tapasztalhatók. A hozzátartozó valamilyen mulasztással marasztalja el magát a beteg halálában - rendszerint teljesen indokolatlanul - tartja magát vétkesnek.
A típusos gyászreakciókon kívül ismert annak krónikus válfaja is, mely tartalmában és intenzitásában súlyosabb: a gátolt, illetve késleltetett forma. Az ilyen "gyász nélküli reakció" az érzelmek elfojtásával, hiányával jár. A gátolt és késleltetett gyász hajlamosít a pszichózisra is. Gyakoriak a már említett azonosítási készség alapján az elveszett tárggyal való azonosulás, a hipochondriás megnyilvánulások, pl. "a gyászoló is rákot kap".
A gyászreakció a veszteségélmény, tehát a végérvényesen frusztrált szeretet indította folyamat, mely gyászmunkával oldható fel. A gyászreakció patognosztikus jelei a következő komponensekből állnak:
- A szomatikus distressz-szindróma hullámokban jelentkező torokszorítást, átlégzési képtelenséget, zsigeri ürességérzést, extrém fáradékonyságot jelent. Nehezen körülírható "mentális fájdalom" kísérheti. Mivel látogatások aktiválhatják, a friss gyászban lévő hajlamos a visszavonulásra, világtól való elhúzódásra, ami az izoláció, a magára maradtság veszélyét jelenti.
- A friss veszteség indította gyászreakció másik patognosztikus jegye az elhunyt képével való intenzív foglalkozás. Ezt a szenzorium átmeneti zavara is kísérheti ("mintha látnám"), melynek hátterében nehezen körülírható valószínűtlenség-élmény állhat.
- Friss gyász esetében ugyancsak "egészséges" gyászreakció patognosztikus jele az intenzív önvádlással kísért bűntudat, az "amit tettem, és amit nem tettem érte" immár, utólag, megváltoztathatatlan kérdése.
- További jele a gyászreakciónak a kapcsolatok átmeneti kihűlése, amit gyakran növekvő hosztilitás, ellenségesség kísérhet.
- Végül, de nem utolsósorban veszteség indította gyászreakció jele az ineffektív hiperaktivitás, az eredmény nélküli tevékenykedés.
- Patológiás gyászreakció típusok: ezek egyik formája a kései - vagy posztponált - gyászreakció. Az elmaradt gyászt újabb, alkalomadtán sokkal kisebb veszteségélmény, sőt szeparációs élmény is percipiálhatja, továbbá jellemző módon azonos körülmények beállta, például a halál évfordulója is. A torz reakciók alkotják a patológiás gyászreakciók másik típusát. Ezek között találjuk a veszteségélmény nélküli túlaktivitást, továbbá az elhunyt szimptómáinak átvételét is, konverziós szindrómák képében.
A baráti és rokoni kapcsolatok nagymérvű megváltozása részben fokozott irritabilitással, részben progresszív szociális izolációval szintén torz reakciónak tekinthető.
A jó halált a rossz haláltól az iparosodás előtti társadalmak jól elkülönítették. A jó halál jellemzője, hogy ritualizálni lehet, ami által a közösség bizonyos kontrollt gyakorol a történések fölött, ily módon eléri, hogy a haldokló szinte minden szubjektív szenvedés nélkül búcsúzik az élettől.
Középkori rítusok - egyik funkcióját a "szenvedések békességes tűrésében" látják. A halál körüli szertartások, a születés körüliekhez hasonlóan, szinte hihetetlen mértékben befolyásolják a haldokló szubjektív állapotát.
A rossz halál jellemzője, hogy nem a megfelelő időben és helyen következik be; készületlenül éri mind az eltávozót, mind a közösséget. Az ilyen halálesetek babonás félelmet keltenek a közösség tagjaiban. A rossz halálesetek előfordulásához fenyegetést (aszály, éhínség, stb.) kapcsolnak.
A rítusok elvesztése a halált életünk legnehezebb élményévé tette, amellyel az egyén magára marad.
A halál jelentésének lényéhez tartozik a bizonytalanság és a végső bizonyosság ötvözete. A halál jelentése nem jellemezhető a hétköznapi gondolkodás vagy az arisztotelészi logika elvei szerint. A halál kiszorítása a köznapi tudatból - legalábbis bizonyos határig és bizonyos életkorban/élethelyzetekben - kétségtelenül adaptív célt szolgál.
"Amíg létezünk, a halál nincs velünk, ha meg a halál jön, mi már nem létezünk". Ez a mondat a halál tagadásának frappáns megfogalmazása.
A halálra adott reakció négy formáját írták le:
- félelem
- bánat
- halál legyőzésének attitűdje
- kudarc, legyőzöttség - az utóbbi háttérjelentése a belenyugvás, az elfogadás, és a beteljesülés
A média szinte megszállottja lett a halálnak, miközben az individuum számára szinte lehetetlen a gyászról beszélni.
A gyász a gyermeki gondolkodás fejlődése során a halálhoz való viszonyulás függvényében jelenik meg. Így az aktuális traumára, például a tárgyvesztésre adott reakció nagymértékben függ attól, az egyén (gyermek vagy felnőtt) hol tart, illetve hova tér vissza a halálhoz, a tárgyvesztéshez való viszonyulást tekintve. A mágikus gyermeki világképben a dolgok visszafordíthatók, a gyermeki omnipotencia a legszörnyűbb dolgok végrehajtására és semmivé tevésre is képes. A halál visszafordítható: tudati szinten a gyermek elfogadja a halál tényét, érzelmileg azonban nem képes a visszafordíthatatlanság elfogadására. A halál fogalma Gessel szerint négyéves korban jelenik meg. Hatéves kortól a gyermekek félteni kezdik hozzátartozóikat a haláltól, anélkül, hogy saját maguk halálát elhinnék. A hetedik évben már emberi specifikumnak tartják. Nyolcadik, kilencedik évben terjesztik ki minden élőlényre, így önmagukra is. A kilencedik évtől kezdve a halál végleges tény, az élet vége, az én halála. Megjelenik a halálfélelem.
A halál fogalma lassan alakul ki a gyermekben. Négy-öt éves korra tehető a halálfogalom kialakulása. Az előtte lévő időszakban a szeretett személy elvesztése szeparációs szorongást válthat ki. Nyolc-, kilenc-, tízéves korra tehető a halál visszafordíthatatlanság-élményének megszilárdulása. A köztes négy-kilenc év közötti időszakban mintha egyszerre, egymás mellett lenne jelen a halál tudati elfogadása és az érzelmi átélés hiányossága. A halál visszafordíthatatlanságának élménye tehát a serdülőkor küszöbére esik, arra az időszakra, amikor az egyén kivívja saját függetlenségét.
Van-e különbség a gyermeki gyászmunka között? - Fiatalabb gyermek gyászreakciója a hiányos absztraháló és fogalmi készség miatt a halál lényegének véglegességét és okát nem tudja felfogni. Emiatt érzi úgy, hogy az elhunyt szülő bármikor visszatérhet.
Közvetlen gyászlereagálás csak a gyermekek egy részénél figyelhető meg, míg másoknál csak a szomorúság szembetűnő.
A felnőtt gyászreakciója a személy erőfeszítése, hogy a külvilág tényeit (a kötődési tárgyaknak elvesztését) elfogadja, és lelki életében bizonyos változások jönnek létre. A kisgyermeknél a gyászreakció néhány órától néhány hónapig terjedhet, míg a felnőtteknél általában egy év. Kisgyermeknél a gyászreakció elhúzódása patológiás esetben közelíthet a felnőttéhez.
A jellemző reakció kezdetén kétségbeesett izgalmi állapot jellemzi a gyermeket, majd közönyösség, a táplálék részleges visszautasítása, összességében a testi és lelki fejlődésében történő megrekedés.
- a gyász a gyermek fejlődő személyiségét károsíthatja
- ez a károsító hatás kivédhető, ha a gyermek a gyászt mélyen átéli
- a gyász előfeltétele a halál tényének érzelmi és intellektuális megértése és a saját halálfélelemnek az eloszlatása
- kedvező feltétel, ha a környezet változatlan marad, ha állandó egy biztonságot adó személy gondoskodása
- a trauma feldolgozásában az a felnőtt nyújthat legnagyobb segítséget, aki maga is gyászol
A gyászmunkának három összetevője van:
- a szomorúsággal és vágyakozással teli visszaemlékezés a halottra
- azonosulás a halott bizonyos tulajdonságaival
- libidó visszavonása
A gyászreakció függ attól, hogy a pszichotrauma a gyermeket melyik fejlődési fázisban érte, az elvesztett személy mit jelentett számára, és az elvesztés milyen élettörténeti események kontextusába illeszkedik bele.
Mi történik a gyász során a felnőttekkel?
A gyász a személyiségfejlődés függvényében jelenik meg és válik vagy válhat öngyógyító komponenssé. A gyász általában reagálás egy szeretett személy elvesztésére. Miben áll ez a munka? Szükségessé teszi, hogy a személy a libidóját visszavonja erről az objektumról. Küzdelem indul, hogy libidópozícióját ne kelljen megváltoztatnia, még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy ezt meg kellene tennie. Ez a harc néha olyan erős lehet, hogy a személy hallucinatorikus vágypszichózisban újrateremti az elvesztett objektumot. A dolog normális kimenetele során a személy visszavonja libidóját, belenyugszik a realitásba. Ez hosszú időt igénylő folyamat, amely részletről részletre valósul meg.
A tényleges tárgyvesztésre szintén a szeretett személy időleges "én"-be való beépítéssel reagál. Célja, hogy megőrizze a kapcsolatot az elhunyttal, illetve - ami ugyanaz -, hogy kompenzálja a veszteséget. A gyászoló tulajdonképpen vádlóvá válik, és szembehelyezkedik környezetével; ellenségességet, vádlást közvetít feléjük. A gyász során az ember arra törekszik, hogy megtartsa helyét, és kiegyenlítse a tehetetlenség és gyengeség érzését.
